1  |  2018. április 3., kedd

Herminát augusztusban hoztuk el tõletek. Valószínûleg elkaptuk az egyetlen nyugodt pillanatát, mert azóta se tudjuk, mi történt azzal a békés, nyugodt kutyával, akit anno kihoztatok nekünk a kennelbõl. Amikor hazaértünk vele, a kocsiból már a mi kis örökmozgó kisördögünk ugrott ki. Azóta nagy ritkán hajlandó csak fél percnél tovább nyugton maradni, össze-vissza szaladgál, elrohan az istállóig, hogy futólag megugassa a macskát, aztán már jön is vissza, nem fékez le idõben és teljes erõbõl a sípcsontunknak csapódik. Csak úgy árasztja magából a szeretetet, nem hagyja, hogy bárki lustálkodjon a jelenlétében, kiköveteli magának a figyelmet és a simogatást. Végtelenül beszédes tekintete van, néha leül a lábtörlõre és csak néz minket az üvegen keresztül, olyan sokatmondóan, épp csak nem szólal meg, lehetetlen nem kimenni hozzá megdögönyözni. Két idõsödõ kutyánknak is nagyon jót tett a jelenléte, már nem punnyadnak, esélyük sincs rá, Hermina nem hagy nyugtot nekik, visszaköltöztette beléjük a fiatalos lelkesedést. Õk is ugrálnak, szökdécselnek, mint a kölyökkutyák. Öröm rájuk nézni.
Amióta megoldottuk a kezdeti problémákat, és már nem jár el a környéken császkálni, hanem jól nevelten a kerítésen belül marad, kiváló házõrzõ lett belõle. Komolyan veszi a feladatát, minden távoli hangot, árnyékot, lehulló falevelet megugat. Bezzeg a fácán békésen sétálgathat a lovaglópálya közepén... Amióta itt van velünk, a kéményseprõ a kocsijából sem mer kiszállni, csak a résnyire lehúzott ablak mögül kiabál ki, hogy harap-e? Szegény gyanútlan kirándulókra is a frászt hozza néha, amikor a hosszú séták egyikén az erdei úton rohan feléjük teljes sebességgel. Persze semmi mást nem csinálna, csak leülne eléjük, boldogan lihegve és várná a simit, de talán így is jobb, hogy a hívásra inkább visszafordul felénk. A kirándulók pedig valószínûleg többet nem jönnek erre.
Hermina, ha éppen hajlandó abbahagyni a szaladgálást, nagyon tanulékony. Villámgyorsan megtanulta az alap parancsokat, elképesztõen gyorsan megérti, mit kérek tõle, és a jutalomfalat reményében bármire hajlandó. Most már nem a lovak, meg a kilátás a legfõbb látványosság nálunk, hanem a "kis" rottweiler-keverékünk, ahogy tisztességesen lepacsizik bárkivel. És most ne a szokásos kutyapacsit képzeljétek el, nem csak beleteszi a mancsát a tenyeredbe, hanem tényleg, rendes pacsit ad. Zseniális.
Szóval elképzelésetek sincs, mennyire hálásak vagyunk nektek ezért a csodálatos kutyáért! Mindannyian, a macskát kivéve, azt hiszem. :D
Mellékelve csatolom a legjobb képeinket róla. Biztosan hiányzik már nektek a hatalmas mosolya.

barczikaylilla@gmail.com