Sikertörténeteink
Nagyon örülünk a sikeres örökbefogadásoknak!
Kattintson a képre a nagyitáshoz.
1 | 2016. március 30., szerda
Egyszer már írtam, de gondoltam, most megint beszámolok a fejleményekrõl :)
Nem lehet rossz kutyát örökbe fogadni. Lehet, hogy néhányan, akik a menhelyek oldalain a sikertörténeteket olvassák azt hiszik, hogy "igen, õk azok a szerencsés emberek, akik jó kutyákat fogtak ki". Ez nem így van, mert mindegyik kutya jó, egy önálló személyiség aki olyat tud adni az embernek, amit más nem. Ez még olyan szinten is igaz, hogy soha nem lehet két egyforma kutyád és mindegyiket másért szereted :)
Az jelenlegi elsõ kutyámat sorsszerûnek éreztem, hogy hozzám került. Akkor volt 1 éve, hogy meghalt az elsõ kutyám, akit még kiskoromban kaptam és erõsen gondolkoztam egy újabb kutyán. Akkor az egyik ismerõsünk mondta, hogy sajnos "besikerült" egy alom és ahány kutyának sikerül még a születésük elõtt gazdát találni annyi maradhat, a többit megöleti. Mit gondolhat erre egy épp kiskutyát keresõ? Persze, hogy kellett egy. Õ az a kutyám, aki miatt kutyaiskolában kötöttem ki és a kutyákról alkotott tudásom nagy részét az õ révén szereztem meg; egy taxi-fox terrier mix.
Másodk kutyámról már korábban írtam, Canis-t a Zöld Menedéktõl fogadtam örökbe lassan már egy éve, 1 éves korában. Óriási élmény volt elmenni vele egy olyan kutyaiskolás sétára, ahol legalább 30 kutya két órán keresztül póráz nélkül túrázott velünk. Canis nem csak kultúráltan viselkedett, hanem az óriási ingerek ellenére is, rendszeresen megnézte, hogy még meg vagyunk e. Még akkor is, amikor ideiglenesen ketté szakadt a "falka" és én a kisebbik felével maradtam. Annak ellenére, hogy a "barátnõje" a másik részben volt, õ velem maradt és ritkán ment csak el látótávolságon kívülre. Tudta, hogy velem van, nem úgy mint sok kutya akit ha lecsatol(na) a gazdi a póráz végérõl, akkor lehet akkor látná utoljára, de mindenesetre órák lenne sikeresen elkapni és újra megkötni. Mindezt 7 hónap alatt értem el egy olyan kutyával, aki felnõttként került hozzám és leírhatatlan módon érdekli õt minden; ha leesik egy falevél, már ugrik megnézni :)
A harmadik kutya viszont egyértelmûen minket választott. Nem akartunk harmadikat, legalábbis nem akkor és abban a helyzetben, de bizony ilyen is elõfordul, hogy a kutya talál magának gazdát. A férjem az állomásról jött hazafelé, amikor Neko hozzá csatlakozott és hazakísérte. Kis ápoltnak tûnõ, bár ki kicsit sovány fajtiszta pekingi palotakutyáról van szó. Naívan abban reménykedtünk, hogy csak elszökött, mert hát ki tesz ki egy ilyen kis kutyát télen az utcára? Elvittük állatorvoshoz, de nem volt benne chip, így a menhelyre került. Ahonnan azonban végül kihoztuk amikor tényleg senki nem kereste, mert sajnáltuk és valahol felelõsnek éreztük magunkat érte. Mivel akkor már majdnem 7 hónapos terhes voltam, vele még nem jutottunk el kutyasuliba, de tervben van. Mindezek ellenére õt is (ahogy bármelyik kutyát) a legtöbb esetben egy halk de határozott NEM-el le tudom tiltani a legtöbb dologról és bár még csak minimálisan kezdtem el õt tanítani, imád velem dolgozni.
A három kutya jól kijön egymással (egy ivartalan szuka, egy ivartalan kan és egy ivaros kan aki nemsokára szintén ivartalanítva lesz), bár az Inu és Canis õrült játékstílusához Neko nem igen tud mit szólni és maximum csak messzirõl nézi õket. De õszintén bevallva azt a játékstílust elég kevés kutya viseli el :)
Végezetül küldök pár képet és biztos vagyok benne, hogy akármilyen 3 másik kutya került volna hozzám, róluk is ilyen jókat tudnék írni. Mert én nem kifogtam a jó kutyákat; mindegyik kutya az!
Kriszti molnakri@gmail.com
Egyszer már írtam, de gondoltam, most megint beszámolok a fejleményekrõl :)
Nem lehet rossz kutyát örökbe fogadni. Lehet, hogy néhányan, akik a menhelyek oldalain a sikertörténeteket olvassák azt hiszik, hogy "igen, õk azok a szerencsés emberek, akik jó kutyákat fogtak ki". Ez nem így van, mert mindegyik kutya jó, egy önálló személyiség aki olyat tud adni az embernek, amit más nem. Ez még olyan szinten is igaz, hogy soha nem lehet két egyforma kutyád és mindegyiket másért szereted :)
Az jelenlegi elsõ kutyámat sorsszerûnek éreztem, hogy hozzám került. Akkor volt 1 éve, hogy meghalt az elsõ kutyám, akit még kiskoromban kaptam és erõsen gondolkoztam egy újabb kutyán. Akkor az egyik ismerõsünk mondta, hogy sajnos "besikerült" egy alom és ahány kutyának sikerül még a születésük elõtt gazdát találni annyi maradhat, a többit megöleti. Mit gondolhat erre egy épp kiskutyát keresõ? Persze, hogy kellett egy. Õ az a kutyám, aki miatt kutyaiskolában kötöttem ki és a kutyákról alkotott tudásom nagy részét az õ révén szereztem meg; egy taxi-fox terrier mix.
Másodk kutyámról már korábban írtam, Canis-t a Zöld Menedéktõl fogadtam örökbe lassan már egy éve, 1 éves korában. Óriási élmény volt elmenni vele egy olyan kutyaiskolás sétára, ahol legalább 30 kutya két órán keresztül póráz nélkül túrázott velünk. Canis nem csak kultúráltan viselkedett, hanem az óriási ingerek ellenére is, rendszeresen megnézte, hogy még meg vagyunk e. Még akkor is, amikor ideiglenesen ketté szakadt a "falka" és én a kisebbik felével maradtam. Annak ellenére, hogy a "barátnõje" a másik részben volt, õ velem maradt és ritkán ment csak el látótávolságon kívülre. Tudta, hogy velem van, nem úgy mint sok kutya akit ha lecsatol(na) a gazdi a póráz végérõl, akkor lehet akkor látná utoljára, de mindenesetre órák lenne sikeresen elkapni és újra megkötni. Mindezt 7 hónap alatt értem el egy olyan kutyával, aki felnõttként került hozzám és leírhatatlan módon érdekli õt minden; ha leesik egy falevél, már ugrik megnézni :)
A harmadik kutya viszont egyértelmûen minket választott. Nem akartunk harmadikat, legalábbis nem akkor és abban a helyzetben, de bizony ilyen is elõfordul, hogy a kutya talál magának gazdát. A férjem az állomásról jött hazafelé, amikor Neko hozzá csatlakozott és hazakísérte. Kis ápoltnak tûnõ, bár ki kicsit sovány fajtiszta pekingi palotakutyáról van szó. Naívan abban reménykedtünk, hogy csak elszökött, mert hát ki tesz ki egy ilyen kis kutyát télen az utcára? Elvittük állatorvoshoz, de nem volt benne chip, így a menhelyre került. Ahonnan azonban végül kihoztuk amikor tényleg senki nem kereste, mert sajnáltuk és valahol felelõsnek éreztük magunkat érte. Mivel akkor már majdnem 7 hónapos terhes voltam, vele még nem jutottunk el kutyasuliba, de tervben van. Mindezek ellenére õt is (ahogy bármelyik kutyát) a legtöbb esetben egy halk de határozott NEM-el le tudom tiltani a legtöbb dologról és bár még csak minimálisan kezdtem el õt tanítani, imád velem dolgozni.
A három kutya jól kijön egymással (egy ivartalan szuka, egy ivartalan kan és egy ivaros kan aki nemsokára szintén ivartalanítva lesz), bár az Inu és Canis õrült játékstílusához Neko nem igen tud mit szólni és maximum csak messzirõl nézi õket. De õszintén bevallva azt a játékstílust elég kevés kutya viseli el :)
Végezetül küldök pár képet és biztos vagyok benne, hogy akármilyen 3 másik kutya került volna hozzám, róluk is ilyen jókat tudnék írni. Mert én nem kifogtam a jó kutyákat; mindegyik kutya az!
Kriszti molnakri@gmail.com