1  |  2010. augusztus 28., szombat

Idén, március 19-én örök befogadtunk egy tacskó kutyust, akit a menhelyen Boncának neveztek el, de mi Tacsinak hívtuk. Sajnos múltidõben kell már róla írnom, mert ma délután el kellett altatni, mivel lebénult a hátsó két lába és már nem lehetett rajta segíteni. Jártunk vele kezelésre, de nem vezetett eredményre. Nagyon szerettük õt!!!! Õ volt a legjobb Tacsi a világon. Nagyon keveset volt velünk sajnos. Hiányzik.
Ezeket a sorokat is könnyek között írom. Imádott labdázni, szerette a gyerekeket, szobatiszta volt és rettegett a vihartól valamint a hangos szótól. Mikor idekerült még a küszöbön sem mert átlépni. Sem akkor amikor kifelé mentünk, sem akkor, amikor befelé jöttünk. Át kellett õt emelni rajta. Egy hónap alatt annyira megszokott minket, mintha mindig mi lettünk volna a gazdái. Igaz a hirtelen mozdulatoktól az utolsó pillanatig összehúzta magát, ebbõl gondolom, hogy nem a legjobb sora lehetett azelõtt. Nagyon szomorúak vagyunk miatta. Egy kicsit az vigasztal, hogy a utolsó hónapjait nyugodtan és szeretetben élhette meg. Köszönöm, hogy a miénk lehetett, még ha csak ilyen nagyon rövid idõre is.

Köszönöm még egyszer ezt a csodálatos kis állatot!

szele.izabella@gmail.com