Sikertörténeteink
Nagyon örülünk a sikeres örökbefogadásoknak!
Kattintson a képre a nagyitáshoz.
1 | 2014. augusztus 2., szombat
Kedves Zöld Menedék!
2011-ben hosszas meggyõzés után rávettük Apát, hogy nekünk igenis szükségünk van egy kutyusra. "Jó" mondta, de csak kicsi lehet ami nem hullajtja a szõrét. "Persze, persze", egyeztünk bele, majd legközelebb a váci Zöld Menedék Állatvédõknél találta magát, ahol az interneten egy elõre kinézett goldie-t akartunk meglátogatni. (Mert mint tudjuk egy kifejezetten kicsi és nem szõrhullajtós fajta. :-)) Ahogy hátravittek minket megtekinteni a gazdira váró kutyust, egy nagy kennelben sok-sok kutya ugatott, ugrált, próbálta magára felhívni a figyelmünket. Ahogy mentünk, Apa rámutatott egy csendben, szomorúan üldögélõ nagy fekete kutyára, akit még a legkisebbek is terrorban tartottak, egy másik nagy bozontos kutya kelt a védelmére. Megnéztük a goldie-t, és ahogy kifelé jöttünk megkérdeztük mit lehet arról a nagy fekete kutyáról tudni. Annyi derült csak ki, hogy az eredeti gazdája adta le egy évesen és már csaknem egy éve élt a Menedék gondozásában. Mivel a goldie-t nem lehetett azonnal elvinni, elindultunk hazafelé. Talán pár kilométert haladhattunk, amikor már nem emlékszem melyikünk javaslatára visszafordultunk. Miért? Mert tudtuk, hogy a mi kutyánk ott van és vár ránk. Kicsit csodálkoztak, mikor ismét minket találtak a Menedék kollégái az udvaron, de mondtuk, hogy nekünk az a nagy fekete néma kutya kell. Próbáltak meggyõzni, hogy ennyibõl nem lehet megállapítani milyen egy kutya jelleme, más környezetben másképp fog viselkedni, gyerekek mellé jobb lenne egy szuka, stb. De mi hajthatatlanok voltunk, és végül megkaptuk Raptort. (Most már Hektor.) Még egy pórázt is kaptunk, hiszen nem úgy mentünk oda, hogy még aznap kutyával távozunk. :-) Szóval teljesen felkészületlenül, hirtelen elhatározásból hazavittünk egy menhelyi kutyát. Gondolom minden állatmentõnek ez a rémálma, biztos várták, hogy mikor visszük vissza. Nekünk azonban eszünk ágában sem volt és azóta sincs visszavinni, hacsak látogatóba nem. :-) Hektor egy csodálatos családi kutyává vált. Elsõ pillanattól próbál alkalmazkodni hozzánk, ami igen jól megy neki, hiszen egy rendkívül intelligens kutya. Persze sok-sok dologra kellett megtanítanunk, pl. hogy nem kell félnie a többi kutyától, hogy a kerítés mire való, hogyan kell pórázon sétálni, stb. A tanulás most is tart, és biztos soha nem ér véget, de ma már rá sem ismernének az egykori szomorú néma kutyára. Nagyon szeretjük, teljes jogú családtag, amihez immár õ is teljes szívével ragaszkodik! :-)
Becsatolok pár képet róla, mert nagyon fotogén is :-)
Ja és 30 kiló, idõrõl idõre egy -egy újabb kutyára való kihulló szõrrel :-D
Sok új, szeretõ gazdit kívánunk a Menedék kutyusainak,
Hektor és családja
boglarkavizvari@yahoo.com
Kedves Zöld Menedék!
2011-ben hosszas meggyõzés után rávettük Apát, hogy nekünk igenis szükségünk van egy kutyusra. "Jó" mondta, de csak kicsi lehet ami nem hullajtja a szõrét. "Persze, persze", egyeztünk bele, majd legközelebb a váci Zöld Menedék Állatvédõknél találta magát, ahol az interneten egy elõre kinézett goldie-t akartunk meglátogatni. (Mert mint tudjuk egy kifejezetten kicsi és nem szõrhullajtós fajta. :-)) Ahogy hátravittek minket megtekinteni a gazdira váró kutyust, egy nagy kennelben sok-sok kutya ugatott, ugrált, próbálta magára felhívni a figyelmünket. Ahogy mentünk, Apa rámutatott egy csendben, szomorúan üldögélõ nagy fekete kutyára, akit még a legkisebbek is terrorban tartottak, egy másik nagy bozontos kutya kelt a védelmére. Megnéztük a goldie-t, és ahogy kifelé jöttünk megkérdeztük mit lehet arról a nagy fekete kutyáról tudni. Annyi derült csak ki, hogy az eredeti gazdája adta le egy évesen és már csaknem egy éve élt a Menedék gondozásában. Mivel a goldie-t nem lehetett azonnal elvinni, elindultunk hazafelé. Talán pár kilométert haladhattunk, amikor már nem emlékszem melyikünk javaslatára visszafordultunk. Miért? Mert tudtuk, hogy a mi kutyánk ott van és vár ránk. Kicsit csodálkoztak, mikor ismét minket találtak a Menedék kollégái az udvaron, de mondtuk, hogy nekünk az a nagy fekete néma kutya kell. Próbáltak meggyõzni, hogy ennyibõl nem lehet megállapítani milyen egy kutya jelleme, más környezetben másképp fog viselkedni, gyerekek mellé jobb lenne egy szuka, stb. De mi hajthatatlanok voltunk, és végül megkaptuk Raptort. (Most már Hektor.) Még egy pórázt is kaptunk, hiszen nem úgy mentünk oda, hogy még aznap kutyával távozunk. :-) Szóval teljesen felkészületlenül, hirtelen elhatározásból hazavittünk egy menhelyi kutyát. Gondolom minden állatmentõnek ez a rémálma, biztos várták, hogy mikor visszük vissza. Nekünk azonban eszünk ágában sem volt és azóta sincs visszavinni, hacsak látogatóba nem. :-) Hektor egy csodálatos családi kutyává vált. Elsõ pillanattól próbál alkalmazkodni hozzánk, ami igen jól megy neki, hiszen egy rendkívül intelligens kutya. Persze sok-sok dologra kellett megtanítanunk, pl. hogy nem kell félnie a többi kutyától, hogy a kerítés mire való, hogyan kell pórázon sétálni, stb. A tanulás most is tart, és biztos soha nem ér véget, de ma már rá sem ismernének az egykori szomorú néma kutyára. Nagyon szeretjük, teljes jogú családtag, amihez immár õ is teljes szívével ragaszkodik! :-)
Becsatolok pár képet róla, mert nagyon fotogén is :-)
Ja és 30 kiló, idõrõl idõre egy -egy újabb kutyára való kihulló szõrrel :-D
Sok új, szeretõ gazdit kívánunk a Menedék kutyusainak,
Hektor és családja
boglarkavizvari@yahoo.com