1  |  2012. február 21., kedd

Kedves Alapítvány! Emlékeztek még rám? Tequilának hívtatok. 2011. március 13-án jöttek értem jelenlegi gazdáim. Mindjárt Kócira kereszteltek. Eleinte egy kertes házban éltem Csömörön. Kicsit bizalmatlan voltam gazdáimmal szemben, ezért ha a kertkapun csak egy kis rés is nyílt, én azonnal kiszöktem és egy jót sétáltam. Eleinte emiatt nagyon aggódtak gazdáim, de késõbb rájöttek, hogy nem vagyok annyira buta, mindig visszamentem. A postást, a motorost, a biciklist nagyon utálom, sikerül is mindig elzavarnom õket a környezetünkbõl. Volt egy Rudi nevû vörös macskaszemély is a házunkban, aki már ott lakott, amikor én odamentem. Eleinte kicsit megkergettem, majd kezdtünk megbarátkozni. De sajnos ez az ostoba jószág olyat tett, ami számomra megbocsáthatatlan volt: elkezdte enni a tökfõzelékemet... Azután már csak messzirõl sóvároghatott utánam.
Aztán úgy hozta az élet, hogy gazdáim külföldre költöztek. A készülõdés láttán kicsit megijedtem, hogy akkor most velem megint mi lesz...??? Szerencsére gazdáimban fel sem merült, hogy eldobjanak maguktól, úgyhogy én most már német kutyanõ vagyok. Az autózást nagyon jól bírtam, végigaludtam mind a 10 órát, csak néha kellett kiszállnom pisilni és kakilni.
Igaz most lakásban élünk, de naponta 3 x 0,5 - 1 órás sétákat teszünk a gazdikkal, az nekem bõven elég, hogy kifutkározzam és kiacsarkodjam magamat és rendet csináljak a sok neveletlen kutya, gyerek, biciklis, motoros és egyéb nem kívánatos mozgó objektumok között. Sajnos ezt a viselkedésemet a gazdijaim néha félreértik, pedig csak õket védelmezem... Kisgazdimmal (Barnus 9 éves) nagyokat birkózunk, hógolyózunk, nagygazdijaimmal pedig folyton versenyt kell fussak, hogy én érjek elõbb a kiszemelt fotelba.
Már alig várjuk a tavaszt, mert nagyon szép környéken lakunk, tele van itt minden erdõvel, hegyekkel, dombokkal, és sok-sok felfedezni való ismeretlen szagokkal. Majd nagyokat kirándulunk.
Hálásan köszönök nektek mindent, további kitartó munkát, sorstársaimnak sok-sok szerencsét kívánok: Kóci